Egy kis érdekesség!💡

Mi történik egy sportolóval, amikor a bicepsz rövid vagy épp hosszú feje gátlás alá kerül, azaz gyenge lesz edzés közben?

A minap karedzés közben, egy külön karos bicepszgépen észleltük az egyik kedves vendégemmel, hogy a jobb karjával minden különösebb megerőltetés nélkül végrehajtott 12 ismétlést, míg a másik karral-igen nehezen-épp, hogy 7 ismétlést tudott abszolválni, igencsak keserves módon. Elmondása szerint úgy érezte, mintha “nem kapcsolna be” a bicepsze a másikhoz képest. Itt már gyanakodtam, hogy egy izomtónus változás lesz a képben, a bicepsz rövid vagy hosszú feje lesz gátlás alatt. Leteszteltem mindkettőt, a rövid fej normál tónust mutatott, azonban a hosszú blokkolt volt.

A neuro-mozgáskorrekciót segítségül hívva normalizáltam az izomtónust, majd visszaülve a gépbe leteszteltük az említett kar erejét.

Mivel az izom visszaállt a normál tónusába, már nem okozott nehézséget a másik karjával sem végrehajtani az adott ismétlésszámot.

Az egész művelet körülbelül két percet vett igénybe. De hogyan történik ilyen gyorsan változás? Izmaink tónusát a központi idegrendszer szabályozza. Ő pedig azonnal reagál. Ha a körülmények úgy kívánják, rögtön változtat, hol túlfeszíti, fokozza az izmok tónusát, hol pedig blokkolja, azaz gátlás alá helyezi őket. Ha a megfelelő stimulusokkal hatunk a központi idegrendszerre, valamint a receptorokra, belső szervekre, stb., akkor azonnali, drasztikus változásokat tudunk elérni. Ezzel foglalkozik a neuro-mozgáskorrekció.

További bejegyzések

neuro

A mai nap egy mérföldkő az életemben. Sikerrel teljesítettem a Neuro-mozgáskorrekció haladó II. tanfolyamát, így háromra növeltem a témában résztvevő képzések számát. Hogy miről is szólt a mostani tanfolyam? Persze

Tovább olvasom »
neuro

Mi mindenre jó a neuro-mozgáskorrekció? Avagy, egy kis érdekességet szeretnék megosztani. Életem talán egyik legjobb döntése volt, amikor elindultam a neurológia irányába, azon belül is a neuro-mozgáskorrekció nevű módszertan megtanulásába

Tovább olvasom »
neuro

A mai napon sikeresen elvégeztem a neuro-mozgáskorrekció haladó 1-es tanfolyamát! Az alapot ebben az évben májusban teljesítettem, így már kettőre bővítettem azon képzések számát, amik az izomtónust vizsgálják a központi

Tovább olvasom »